Tippek, hogy mit NE egyél a várandósság alatt!

A várandós nő szervezete a megváltozott élettani állapot következtében megkívánhat olyan ételeket és italokat, amikre addig rá sem tudott nézni. De ugyanígy előfordulhat is, hogy olyan dolgokat nem szeretünk ebben az új élethelyzetben, amikért idáig éltünk-haltunk. A megfelelő étrend terhesség alatt nagyon-nagyon fontos!

Összegyűjtöttük, (a teljesség igénye nélkül), hogy mik azok az ételek, összetevők, amiktől a lehetőség szerint jobb, ha lemondasz.

Tilos étrend terhesség alatt:

1., Vigyázz a nyers húsokkal, így például a tatár bifsztekkel és az olaszok kedvencével, a carpaccioval is. És ha egy kiválónak ígérkező sushi partira is hivatalos voltál, akkor menj el nyugodtan, de a nyers hal helyett rágcsálj egy darab almát, ugyanis, a tenger gyümölcseire is vonatkozik a megkötés, hogy nyersen TILOS enned.
A jól átsütött sült húsokról ellenben ne mondj le, mert kiváló fehérje források, így fogyasztásuk ajánlott, sőt egy jobb szardíniát is bátran kinyithatsz heti 2 alkalommal.

2., Sajtok…tudjuk, hogy az egyik legjobb dolog egy pohár vörösbor mellett,  érlelet nemes penészes camembert vagy gorgonzolát majszolni egy pirított bagett társaságában, DE ezeket a sajtokat most el kell feledned egy időre és lecserélni egy jófajta trappistára. A nem pasztörizált tejből készült sajt félék ugyanis tartalmazhatják a lisztéria nevű baktériumot, ami a várandósság alatt nagyon veszélyes, mert többek között koraszüléshez is vezethet.

3., Tojás, lágy tojás, majonéz szintén tiltólistás a szalmonella veszélye miatt. A majonéz abban az esetben nem tiltólistás, ha pasztörizált tejből készült, ezt a termék címkén ellenőrizheted le.

4., Alkohol, kávé, és egyéb módosító szerek. Utóbbiakat nem is taglaljuk, egyszerűen csak annyit mondhatunk, hogy ha jó anyuka szeretnél lenni eszedbe sem jut ilyesmi…
Kezdjük az alkohollal, erről szintén le kell mondanod, nincs mese, más feszültség levezető után kell nézni, ebben az időszakban. A koffein bevitelt pedig redukálnod kell, sőt a legjobb, ha áttérsz a koffeinmentes kávéra, de egy,  maximum kettő gyenge tejeskávéval nem ártasz.

Listánk a teljesség igénye nélkül lett összeállítva, a területileg illetékes védőnődtől, szakorvosodtól is kérhetsz részletes tanácsot.

Hasonló tanácsok:

To Top