Vissza

Baba hasfájás – mik okozhatják?

Egyes kisbabák nagyon sokat sírnak az első pár hétben. A legtöbb esetben a sírások hátterében az újszülött hasfájás állhat. Ha a kisbaba keservesen, fájdalmasan sír, lábát gyakran a hasához húzza, pocakja kemény, akkor hasfájás állhat a háttérben. A következőkben részletesebben foglalkozunk a kiváltó okokkal, valamint bemutatjuk, hogy mire érdemes figyelni.

A baba emésztőrendszere kezdetben még nagyon fejletlen, ezért gyakori lehet az újszülött hasfájása.

Első lehetséges kiváltó ok: az anyatej összetétele

Arról már több alkalommal írtunk, hogy az anyatej a lehető legjobb táplálék a pici számára. Azonban egyes esetekben előfordulhat, hogy a benne lévő tejcukorra érzékeny a baba, ezért nehezen tudja lebontani azt, aminek következtében gázok keletkeznek, ami pedig görcsöt okoznak a pocakjában. Ezt onnan lehet felismerni, ha a pici széklete általában robbanásszerűen ürül ki, valamint vizes és esetleg zöldes színű.

Ebben az esetben elsőként érdemes az anya étrendjéből elhagyni a tejtermékeket, mert azok is lehetnek ilyen hatással, azonban, ha ez sem oldja meg a problémát, akkor fontos gyermekorvossal is konzultálni a problémáról, aki vélhetően laktáz enzimet fog javasolni, ami segít lebontani a tejcukrot.

Alapvetően megoszlanak a vélemények, hogy a szoptatási időszak alatt mit szabad enni az édesanyának és mit érdemes kerülni, de amennyiben a pici hasfájós, akkor a következőket mindenképp érdemes kerülni: a búza alapú termékek, a dió, eper, káposzta, karfiol, brokkoli, fokhagyma, valamint pikáns, fűszeres, csípős vagy túl zsíros ételek.

A kismamák gyakran fogyasztanak tejserkentő készítményeket is, amik egyes esetekben megterhelőek lehetnek a pici számára. Amennyiben a készítmény elfogyasztását követően jelentkeznek a picinél a hasfájás tünetei, akkor mindenképp érdemes egy másik termékre váltani.

Második lehetséges kiváltó ok: levegőnyelés

A levegőnyelés két esetben fordulhat elő: ha a baba a szoptatás során levegőt is nyel (ennek az oka a nem megfelelő szoptatási technika), vagy ha valamilyen okból a picit cumisüvegből szükséges etetni, és ebben az esetben is levegőt nyel a táplálék mellé (ennek az oka pedig valószínű a cumisüvegből túl gyorsan kiáramló folyadék).

2021.09.23

2023.03.27

Cikkek, amik érdekelhetnek